Transgressive Imagination – Contemporary Art and Critical Theory in Eastern Europe;(Határsértő képzelet – Kortárs művészet és kritikai elmélet Európa keleti felén.) Budapest: MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont, 2023 [in Hungarian]

Ha egészen röviden kellene megfogalmaznom, milyen könyv is András Edité, elsőre ez jut eszembe: szókimondó. Másodjára ezzel egészíteném ki: állást foglaló. Bárhol üsse is fel az ember, mellébeszélést, köntörfalazást, homályos célozgatást sehol nem talál. Érvelő-kifejtő-kritikai hangvételű szöveg vezeti végig az olvasót a rendszerváltást követő, egyszerre euforikus és váratlanul keserű évtizedtől – amikor “egy világ omlott össze”, és az új távolról sem a legelőnyösebb arcát mutatta meg – a kétezres évek véget nem érő globális politikai, gazdasági és mentális válságáig – egészen mostani, pandémiától és a közelben zajló háborútól sújtott, nyomasztó életünkig.
Ami történt és történik velünk – és persze elsősorban a művészettel és a művészekkel -, muszáj megértenünk, és ehhez a felismerésekre vezető folyamathoz ma egy művészettörténésznek is hozzá kell tennie a magáét. Edit műelemzéseihez, vizsgálódásaihoz a kritikai művészettörténet-írás és a kortárs történelmi elmélet módszereit alkalmazza; köteles tisztelettel, de bátran bírál és vitatkozik kollégáival. Ettől termékeny feszültség járja át az összes fejezetet.
Az a kortárs művészet, amely őt legjobban érdekli, régóta foglalkoztatja, alapvetően konceptuális karakterű, társadalmilag érzékeny, aktivista vonásoktól sem mentes, felszabadítja a képzeletet, és mindenekelőtt: bevállalós. Ez már egy harmadik jelző; és nyugodtan hozzátehetem az első kettőhöz, mert ilyen lett ez a könyv is. Ritka pillanat a hazai művészettörténet-írásban. Kezeljük értékén, és becsüljük meg. (Andrási Gábor szerkesztő)

Cultural cross-dressing. Art on the ruins of Socialism; (Kulturális átöltözés. Művészet a szocializmus romjain.) Budapest: Argumentum, 2009 [in Hungarian]

András Edit művészettörténész és műkritikus az MTA Művészet­történeti Kutatóintézete tudományos főmunkatársa. Számos kor­társ művészeti tanulmányt, kritikát publikált magyar és külföldi szakfolyóiratokban, katalógusokban és tanulmánykötetekben. A posztszocialista régió kortárs művészetével és elméletével fog­lalkozó, az átmenetre fókuszáló írásait több nyelvre lefordították. 2001-ben jelent meg Kötéltánc. Tanulmányok az ezredvég ameri­kai művészetéről című tanulmánykötete az Új Művészet Kiadónál. Tevékenységéért 2000-ben Németh Lajos-díjat kapott. 2008-ban elnyerte az AICA (Műkritikusok Nemzetközi Szövetsége) magyar tagozata műkritikai díját angolul publikált s jelen kötetben magya­rul olvasható A szocialista múlt kollektív emlékezete és traumája című írásáért. “A rendszerváltozás óta eltelt időszak, a közelmúlt hazai és kelet-európai művészeti folyamatai­val számot vetni nem mindennapi feladat, hiszen nincs meg hozzá a megnyugtató történeti táv­lat, amely az idő múltával szerkezetet ad az eseményeknek, összefüggésbe helyezi a különböző jelenségeket. A szóba kerülő személyek is zömmel köztünk vannak, a személyes érintettségek és érzékenységek finom hálózata ezért rendkívüli körültekintést igényel. Mégis nincs érdekfeszítőbb művészettörténeti feladat annál, mint amikor valaki előremerész­kedik, és mások által járatlan terepre érve újszerű gondolatokra és felvetésekre nyitottan, a ka­nonizálatlan értékekre érzékenyen lát munkához. András Edit elméleti és kritikai tevékenysége az utóbbi években a felbomlott keleti blokk poszt-szocialista művészetére fókuszált. Írásai a változások természetrajzát adják, a változás különbö­ző aspektusait járják körül. Ezekből a “nézőpont-szeletekből” összeállítható a teljes panoráma. Ahhoz, hogy a hazai, és általában a posztszocialista országok művészete élő nemzetközi kö­zegre találjon, a művészeknek és a kritikusoknak, művészettörténészeknek is egyszerre kétfelé kell figyelniük: “kifelé”, a globális színtéren zajló folyamatokra és “befelé”, a lokális szcéna jelen­ségeire. András Edit írásainak jellemzője, hogy bennük e folytonos és következetes “kétfelé fi­gyelés” eredményei érhetők tetten. Ezen a horizonton megférnek egymással a különböző néző­pontok és kontextusok, melyek nincsenek “kijátszva” egymás ellen, hanem erősítik, magyaráz­zák egymást. Az elméleti problémákat esettanulmányok viszik művészet-közelbe, melyek módszertani szempontból is például szolgálhatnak teória és praxis összeegyeztethetőségére. A kötet nemcsak a gyakorló szakmabeliek olvasmánya lehet, hanem a művészeti pályára ké­szülők számára is segítséget nyújthat a tájékozódásban, a kortárs művészeti diskurzus termé­szetének megértésében.” Andrási Gábor

Dancing the Tight Rope. Essays on Contemporary American Art; (Kötéltánc. Tanulmányok az ezredvég amerikai képzőművészetéről) Budapest: Új Művészet Publishing House, 2001 [in Hungarian]

András Edit a kilencvenes évek mintegy felét New Yorkban töltötte, ahonnan rendszeresen küldte haza művészeti tudósításait, műkritikáit. Az itthon töltött időszakokban a kortárs művészet legújabb áramlatainak, eszméinek hazai adaptációjával, az egy tőről fakadó, de helyi eltéréseket mutató jelenségek letapogatásával, stimulálásával foglalkozott. Ezenközben Európában is folytatta kortárs amerikai művészettel kapcsolatos kritikai tevékenységét a nagy nemzetközi amerikai kiállítások (Berlin, London, Velence) recenzálásával.
Az alábbi szöveget ugyan a Budapest és New York között ingázó Böröcz Andrásról, az ő egyik kiállítása kapcsán írta, de pontosan illik saját műkritikusi helyzetére is; akár burkolt kritikusi ars poeticájának is tekinthetjük, s mint ilyen kiválóan alkalmas műkritikái gyűjteményes kiadása felvezetéséül:
„Életreszóló, furcsa nagy kaland az egyik kultúrából a másikba vándorolni. A betagozódás egyik szélső pólusa a zárványként, szigetként való beízülés, a voltaképpeni kívül maradás. A védettségnek, a kibéleltségnek ez esetben az izoláltság, az egyoldalú kommunikáció az ára. A másik szélsőség a mindent és mindenkit túllicitáló azonosulás, az új értékek feltétel nélküli interiorizálása, ahonnan megint csak egyoldalú a kommunikáció, mert innen már visszafelé nincs mire apellálni. Gyötrelmes, gyönyörűséges dolog viszont közbül lenni, egyik világból a másikba közvetíteni. Az ehhez szükséges kényes egyensúlyi állapot csak ideig-óráig tartható fenn, oly erős az ellene munkáló erő: a régi vonzása s az új csábítása. Közbül van hát a lebegés, a szüntelen kötéltánc a keskeny, de mély szakadék fölött, ahol muszáj figyelni minden idegszállal, tágra nyitott szemmel, lélegzet-visszafojtva, ha nem akar leszédülni vagy túl korán megkapaszkodni az ember. Ha ezt tenné, nincs többet visszaút, a talajvesztettség lesz létállapota. S minthogy ennek tudatában egyensúlyozik a senki földjén, egyre jobban őrizné e törékeny, lázas készenléti állapotot, ahonnan egyidejűleg két világ is érzékelhető. írástudónak muszáj megállás nélkül írnia, azaz muszáj szüntelenül definiálnia helyzetét, művésznek szüntelenül dolgoznia kell, mintha meg lennének számlálva a napjai; s a kötélen voltaképpen meg is vannak. Talán nem hangsúlyozom eléggé, hogy New Yorkról van szó. Arról a városról, melynek szinte elviselhetetlen az intenzitása, melynek sokkoló a sűrített létezése, s melyben mintha felpörgött volna az idő, s koncentrálttá vált volna a tér. Nem lehet nem reflektálni rá, oly erős a kihívása.”

Schönberger, Armand. 1885-1974  Budapest: Corvina Publishing House, 1984 [in Hungarian]

Schönberger Armand a magyar avantgarde második generációjának tagja. Azok közé a művéeszk közé tartozik, akiket mindeddig méltatlanul mellőzött a hazai művészettörténetírás. Az 1910-es években az aktivisták vonzáskörében mély emberi tartalmakat hordozó, konstruktív szellemű műveket alkotott. Legjelentősebb korszaka a harmincas évekre tehető, ekkor teljesedett ki az expresszionizmustól a kubizmus és részben a futurizmus felé haladó grafikusi és festői munkássága.
András Edit vállalkozott első ízben arra, hogy a teljes pályakép megrajzolásához szükséges alapkutatásokat elvégezze, és a festő életművét 7 színes, valamint 52 fekete-fehér reprodukcióval illusztrálva bemutassa.